Az írásnak szenteltem a napot. Zenei ízlést nem válogatva, váltogattam a hangulatomat.
Anyám eltűnése után, sokat foglalkoztatott a halál kérdése. Így válogattam össze számomra kedves „haláli” metálomat, rockomat, meg a sirató bluest.
Nem csodálkoztam azon, hogy egyszer jobban tetszik ugyanaz a lemez egyszer kevésbé. Ha
az ember olyan ismeretlenbe kapcsolódik, amit valójában már régóta magában érez, akkor a változó megmozdul. Rossz napom volt, azért nem tetszett. Igazából, csak beleképzeltem valami mást is, amit még meg kellett tanulnom elérni.
Amikor erősen pszichogén a zene, akkor annak a megrázósága a saját gondolataim, és a történet párhuzamosságával összevont képzeletből származik. Mert mindig megalkottam a saját világomat, amiben körvonalazódtak a megírni vágyott sorok.
Az agy elképzelheti a halált, ha az ember erre programozza be magát. Amire, meg valójában bevagyunk állítva, az nem egy stopperóra, hanem a túlélés. Ami a legtöbb esetben mindig a fájdalmas lelkiállapot.
A sápatagság sem következhet be magából a zenéből, egyszerűen az alkotójából érzem a negatívat, a képzelőerő megállíthatatlan. Az tesz tönkre, ami valójában a féltekében marad, és nem jön ki. Vagy az a része hasznosul, amiből képtelenség kivonni a valóságot. A halálról írnom, nem volt egyszerű. Félre is kellett tennem egy kis időre.
Eredmény? Nem fog meghalni az, aki képtelen rá. Sőt, nem is akar.
Aki a halálról csak képzelet alkot, az sohasem akar meghalni és nem is fog.
Megfogtam a tollam és a régi füzetembe írni kezdtem. A dalszövegem, a bonyolult elmémnek köszönhetően utakat tört be az agyamban. Aztán nem tudtam, mennyire lesz kifizetődő az idő, amit a zenélésre szánok.
Éberségem erőt adott. Megfogtam a tollam és a régi füzetembe írni kezdtem.
Tibor legutóbbi nyomozása után, egy határidőnaplót adott át nekem, ami Rony Flee tulajdona volt. Joi Ronyval találkozott mielőtt az anyám eltűnt és anyám ismerte Ronyt. Ezt nehéz volt elhinnem. Ronynak van egy lánya, Julia. Most már őt is meg kellett keresnem. Valószínűleg a dalszöveg Juliáról szólt, amit a naplóban találtam. Felhívtam Tibort, mert tervekre volt szükségem. Olyan érzésem volt, anyámnak Rony nem volt jó hatással az életére…
Arról fogalmam sem volt Joi milyen szerepet játszott az egész dologban, és a hollétéről sem lehetett mit tudni.
Nem tudok nevetni.
Elgondolkodtam, mert elgondolkodtató.
Vegyes érzelmeket ébresztett a gondolat.
A gondolat, az értékén nevezhető értéktelenség,
amire mindenki figyelt.
Volt egy ember, Rony
aki nevet szerzett magának,
tudással és emberségével
kitűnt
és aki értékén nevezhető.
Egy ember, aki olyan emberrel volt kénytelen foglalkozni,
aki talán nem is érdemelt volna nyilvánosságot.
Rony-nak volt egy lánya,
Julia
aki beállt modellnek.
A szüzességet ugyancsak értéknek nevezném,
tisztaságnak, a jónak, a nem pénzen vehető anyagnak,
miért kellett neki árat szabni?
Mi az, ami még nem vehető meg,
mi az, ami még nem eladható?
Eladható a szüzesség,
eladhatóak az érzelmek?
Eladható a saját magam,
hogy bárki köpködhessen,
hogy utánam kérdezzen,
aztán
marad a „sajnáltassam magam effektus”?
Pénzt kellett csinálni a semmiből.
Kiderült a lány nem is akarta elveszíteni a szüzességét.
Még csak 16 éves volt,
egy ország mosolyogott rajta.
Kit érdekelt, ha már több milliót ajánlottak érte?
Emberek?
Nyissátok ki a szemetek,
figyeljetek oda egymásra!
Ne halmozzatok magatokra adósságot.
Ha sok pénzetek van,
tegyetek félre belőle,
a luxus a mindent megveszek,
csak játék, ebben az anyagias világban,
már az ember is csak
egy
eladható pénzhalmaz!
Mivé formálódott az érték?
Írok. Írok. Írok.
Háromdimenziósan gondolkodva,
párhuzamot vonva, érték
és
értéktelenség között.
Nekem nem csinálta
meg
a hajam mesterfodrász,
nem forgok flancos körökben.
Lehet, ha megtenné sem dicsekednék,
mert lehet nem is tetszene.
Ilyen ez a világ.
Hogy nyomdába adjam a gondolataimat?
talán még nem is álmodtam róla.
Talán igen, de hát az nem biztos,
hogy álom volt.
Értékén kezelem én ezt a világot,
de
nagyon nehéz értékén kezelni.
Emberek.
szeretlek benneteket,
nem magamnak írok!
Reklamálok rendesen,
de értéket akarok ennek a világnak,
és amibe belekezdtem,
arról a pontról nincsen visszaút.
Tovább és tovább lapoztam a noteszt.
Évát épphogy megtaláltam, már sodródtam a veszedelembe. Éva neve is meg volt említve a napló végén, egy bejegyzésben.
Ekkor kegyetlen forróság és félelem fogott el, szétesett a térkép a cél előtt…
Az utolsó lapon, volt egy dátum, amit nem tudtam hova tenni. Valamint egy kép, egy gitárról amit felismertem.
Ezen a gitáron tanultam meg gitározni….
És ki írhatta a dalszöveget?
