Az utazásom folytatódott. A véget nem érő, saját magam elöl menekülés próbára tett. Menekülni kívántam az arcom elöl. Látni akartam a félelmeimet. Ösztönöm hajtva képeztem magam a túlélésre. Zavartak az álmaim. Az életem pedig végtelen egyszerű lett volna, ha a könnyebb utat választom. Viszont a több elágazás nehezebb álmot épít, és szebbet, igazabbat hoz létre…
Meg kellett tanulnom végre élni. Érzéssel, gondossággal. A haragot és mérget ellensúlyozni önmagammal szemben. Az élet egyszerűségét nem feledni és szeretni a szerethetőt. Évát…
Lehet, hogy nem egészen olyan, mint én, de nem hagy magamra, ha vétkezek. Aki szótlanságomból mosolyt képes építeni a lelkembe…
Együtt folytatódott a világ ezután, ami eddig hiányzott belőlem, hagytam betöltse. Mert szükségem volt rá.
Nem kértem tőle semmit, még azt sem öleljen át, mert ez annyira természetes volt. Jött, nem kérdezett, csak rám nézett. Hitt bennem végre valaki. Ő. Hittem benne és a régi berögződéseimet kívántam eldobni magamtól. Nem abból kiemelni őt, átruházni valami olyasmivel, amibe nem tartozik bele…
Döntöttem. Mellette. Döntöttem a zenélés mellett, Laci mellett, hogy megvalósítsuk a terveinket a zenei életben. Döntöttem, hogy meglátogatom Dorotea-t…
Meglátogatom a fiamat, akiben önmagam fogom látni…S csak játszott a szél, a gitárom húrjain vonuló ujjak játszottak. Mintha az arcom simogatta volna a szerelmem, a csókját éreztem, a lágyságát, hogy itt van velem.
A halk dallam a fülemre ült, az érzéssel dobbanó ritmus ölén forgolódtam.
Hallgattam, pedig ordíthattam volna attól, amit nem akarok. S kívántam őt, hogy arra a dallamra táncoljon nekem, Évi.
Féltem elmondani neki az igazat, de hosszútávon önmagamat csapnám be, ha elhallgatnám előle, a tényeket. Őt szeretem, semmi olyan gond nincsen, ami megállíthatna. Csak a szemébe kellett néznem, hogy tudjam, nyugtalanságom nincs többé.
Néztem, ahogy alszik. Néztem, a boldogságát. Minden szegénységemet elfeledve jártam szemeimmel az ajkán, a lélegzésén.
Apró levegővétellel csitította magát, nehogy felébredjen. Még álmodott.
Az éjjelszekrényre tettem a levelet..
Évi, akitől felébredt magányom szótlanságából a kedvem. Itt kell, hagyjalak, kis időre.
De visszajövök, ígérem.
Tudod, ígértem neked valamit és ez nem csak ígéret.
Nem fogadalom, nem valaminek az megmagyarázása. Neked, nekem. Nekünk.
Eddig is éltem, de nem tudtam milyen élni.
Ebben az életben a jobbá tett valóm, neki köszönhettem.
Szia, szerelmem. Mennem kell, álmodj csak….
Minden út, akármerre is megyek, hozzád vezet.
Nincsen olyan ébredés, ami megrendítene.
Csak olyan árnyék vagyok, aminek te vagy a fénye…
Bármerre is fordít a világ…
