2012. június 2., szombat

(44) Laci, 2008. november 7.

 - Laci! – Mi folyik itt?
 Nem tudom Évi, egyszerűen nem tudom, mi történik most. Nem áll össze a kép!
 - Figyelj Évi! Én most elmegyek Felipe után, te ki ne tedd a lábad a házból. Valami
bűzlik, nem stimmel. Nem szeretném, ha bajod esne!
- De Laci, nem maradhatok…
- Pszt! Kérlek, tedd azt, amit mondok!
 - Rendben van, de kérlek, testvérkém, ne hamarkodd el a dolgot! Nem szeretnélek ismét
elveszíteni téged! Meghatódtam. Még nem hallottam ilyesmit Évi szájából, világéletemben én kerestem
őt, a világban. Most ő félt engem…
- Ne aggódj! Nem lesz semmi probléma. Épp itt az ideje végre, hogy kiderüljön minden
 igazság, Zsombor, meg Rony, a dalszöveg, Dorotea….
 - Nem furcsa valami, Laci?
- Mire gondolsz?
Hosszan néztem Évire, olyan bizonyossá vált a tekintete, a dolgok iránt.
- Hát…tudod, az apánk sem az apánk…
- Hogy érted ezt, Évi?
- Úgy, hogy az apám testvére nevelt engem. Apánk meghalt abban a kutatásban, amit az őserdőben
 végzett.
Aham. Na jó.
Én most elmegyek, és kiderítem, mi a fene folyik itt. Előtte előkerítem
Zsombort és magammal viszem őt is. Szerintem ő többet tud, mint amennyit elmond.

Laci…!
- Igen? Valami baj van, Évi?
Csak állt ott és nézett rám, nem tudta mitévő legyen. Olyan volt, mint aki be akart
vallani valamit, és a lélegzetem kezdett elállni az idegességtől…
 - Igen, baj van. Zsomborról van szó. Már terveztem, hogy elmondom, de eddig nem
láttam ennyire fontosnak a dolgot. Így hallgattam az egészről.
- Nem értek semmit már. Már magamat sem értem, komolyan mondom. – feleltem a nagy nyomoromban, mert legszívesebben kifutottam volna a világegyetemből…
- Zsombor ölte meg Ronyt.
- Micsoda??? –vágtam vissza kétszer is a kérdést Évinek.
 - Biztosan rosszul hallottam valamit, ugye?
- Nem, nem hallottad rosszul. Zsombor tette. De baleset volt, nem akarta bántani. Rony
erőszakoskodott velem. Túl sokat ivott és drogozott, nem tudta mit tesz…
- Hagyd ezt abba! Miért nem szóltál erről már régebben?
 - Akkor sem stimmel semmi…Ki ez a Julia, Rony lánya?
- Nem tudom. Laci, tényleg nem tudom!
 - Mennem kell!

Dühös voltam és tanácstalan. Szerettem volna arra gondolni, hogy minden gondolatom
megvalósul ezek után. Azt szerettem volna végre tudni, mi köze van mindenkinek,
mindenkihez. Teljesen az eszemet vesztettem, nyomozás ügyben. Tibort hívtam telefonon, de
nem vette fel. Viszont, Zsombor felhívott…
-Igen?
- Laci, te vagy az?
- Igen, én vagyok.
- András vagyok…
- Mi a fene folyik itt? –fogtam a fejem, mert már kombinálni sem voltam képes az eseményeket…
 Zsombor eltűnt…
- Eltűnt? Mégis, hogyan? Hova tűnt el?
- Nem tudjuk. Senki sem tudja. Olyan furcsán viselkedett. Délben ebédet hozatott
 magával egy ételfutárral. De semmit nem evett. Itt van az asztalán kihűlve az étel.
 Zsombor meg sehol. Az autója sincs itt. Azért téged hívtalak Laci, mert találtam
valamit az íróasztalán.
- Mit találtál?
- Egy borítékot, valami Juliától. Nem ismered véletlen ezt a hölgyet?
- Nem igazán András, de már tudni szeretném.
 És mi van abban a levélben?!
- Levél nincsen, csak boríték…
- Á, zsákutca…
 - És még valami..
- Mondd, András!
 - Hallottam, hogy telefonon beszélgettek. Zsombor idegesen fel – alá járkált ma egész
 délelőtt. Szépen elcseszte a próbánkat is. Így nem lehet koncertre készülni. Ennek a
pasasnak teljesen elment az esze. Nem érdekli az egész. Folyton Felipét és téged
emleget. Hogy a régi csapattal akar dolgozni…Tudod, nem értem mit kavar, de jó lenne ha megtalálnád és végre leülhetnénk a dolgokat megbeszélni, mindannyian.
 - Mennem kell!

Letettem a telefont és siettem Andráshoz. Majd azt a terveztem, hogy Felipe után megyek. Úgy éreztem a szálak ott fognak összeérni….