- Dorotea? – ki az a Dorotea, ha szabad tudnom? – hördült rám Marita, mérgesen verejtékezve a dühtől. Mint mindig…
A bajok általában itt szoktak kezdődni. Amikor egy nő így szólt hozzám, általában semmi jóra nem számíthattam a továbbiakban. Marita, táncosnő volt. Pár hónapja egy bárban találkoztunk és a mai napig nem láttam őt még ilyen állapotban…
Szép nő volt, kicsit hasonlított Dorotea –ra, de csak külsőleg. Mentalitásban nem.
Dorotea csöndes nő volt. A mérgét is magába szívta, nem engedte ki. Ha rossz fát tettem a tűzre, akkor inkább hagyott, hogy égjek benne. Nem oltott ki. Marita megtette helyette.
- Kérlek, baby ne csináld ezt. Biztosan valami rosszat álmodtam és hangosan beszéltem. Felöltözöm, interjúra kell mennem. Aztán odahajoltam közel az ajkához, hogy csókot hintek rá, erre amint hozzá akartam érni, ellökött magától.
- Gondolom, őt is hotelszobákba hurcolgatod, amikor én épp távol vagyok, ugye? Gondolhattam volna!
Most akkor tudod, Drágám: viszlát!
Én befejeztem. Itt az esti számla, bor, pezsgő, márkás csokoládé…
Etesd csak az Dorotea barátnődet, én nem vagyok erre már kíváncsi.
- Marita? – ne viccelj, egy kis nyelvbotlás miatt…
Nők…gondoltam magamban…Bizonyára Dorotea-val álmodtam, a spanyol lánnyal. Imádtam őt. De az utunk nem egy sorsot szánt nekünk. Mindig hiányzott, néha amikor az országban laktam újra és újra felelevenítettük a szerelmünket. Így ment ez, sosem vetette a szememre ha egy pillanatról a másikra megváltoztattam az életritmusomat….
- Nem nyelvbotlás volt ez Felipe, Dorotea-nak szólítottál! Dorotea-t csókoltad és Dorotea-t ölelted…
Dorotea biztosan tudja azt, amit én nem. Viszont most én elmegyek. Ha lehetséges, töröld ki a telefonszámom a telefonodból, nem szeretném, ha újra Dorotea –nak hívnál…
- mérges mosoly volt ez Maritától. Esteban most fülön csípne engem és bölcs eszméivel oktatna, a női nem rejtelmeiről és a tudatlanságomról.
A nők természetessége, íze, testük ritmusossága, szellemessége, csalafintasága együttesen kábítószerként hatottak rám, s néha felborult egyensúlyomon landoltam.
- Drágám! – pislantottam nyugalomban és teljesen ellazítottam az izmaim, semmi feszélyezettség nem fenyegette a lelkivilágom. De Marita hajthatatlan volt, idegesen csavarta a haját az ujjaival és kérdően a szemeivel átfonta a bennem csillapíthatatlan vágyat arra, hogy lehiggasszam az aggodalmait, de ő rafináltabb volt nálam, nem tudtam eloszlatni a kétely felhőit a feje fölül…
- Drágám! Így a főnököm szólít, ugye tudod, hogy semmit, de semmit nem jelent számomra a becézgetésed, főleg ha Dorotea-nak szólítasz!
- Tudod, elmegyek.
- Várj, kérlek! – beszéljük meg!
- Nem, nincs mit megbeszélni ezen. Tudod, eddig is bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően, de most már bebizonyosodott, hogy nem vehetlek komolyan, Édes!
Most felöltözöm, és itt sem vagyok! Mennem kell dolgozni, mennem kell…
- Este felhívlak! – biggyesztettem a számat, de Marita gúnyosan eltaszította a vállára érkező kezem. Ajkait, a fogai között nedvesítgette és durcásan végigmért a szemeivel…
- Ne! Ne hívj többé. Vége van. Tudod, Felipe. Nem nekem való olcsó kis lepukkant hotelszobák mélyén, éjszakánként arra várni, hogy vajon mit hoz majd a jövő. Egyszerűen, többre vágyom és….
Közben figyeltem, ahogyan nagyokat sóhajtva körbeigéznek a szavai. Aminek súlya kőoszlopként hatott rám. Elnehezültem. Nehezék volt, a hajóm megbicsaklása a hatalmas tengeren, ahonnan nem volt visszatérés. Csak akkor, ha azt túléltük, ha túl tudtuk élni. Semmi más lehetőségünk nem volt…semmi más….
És Felipe –folytatta.
- Nem bízom már meg benned! Néha éreztem ezt akkor is, amikor megismerkedtünk, hogy nem vagy velem őszinte és igazán nem tudtam az lenni melletted, aki vagyok.
Nedves kezével végigsimította az arcom, hosszasan nézett rám. Egy pillanatra szerettem volna megcsókolni, de többé már nem érhettem el….
- Isten veled, Felipe. Dorotea, biztosan nagyon szeret téged. Bár kétlem, hogy megtudnád neki adni azt, amire szüksége volna. Akkor vele lennél most is, nem velem. Akire szintén semmi szükséged…
Magam elé meredtem.
Néztem, ahogy kopogó lépteivel elhagyja a szobát. Maga mögött hagyja az érzéseimet. A bűntudatot, hogy valóban nem éget a szerelem tüze és valóban szánalmas vagyok.
Egy férfi, aki nem bír az ösztöneivel és folyton szabadságvágyát próbálja előrevinni. Ő jobb, ha nem nevezi nevükön a kedveseit…
