- Istenien néztek ki drágáim, hamarosan kezdődhet a pokol!- A Spanyolországi kalandjaim felvágták a gondolataimat. Legszívesebben megőrültem volna, a koncert előtt már, és kéjes hangulatom támadt…Laci! Gyere egy kis immunerősítőt venni! Nézd a lányokat, mennyire a színpadra kívánják magukat! Laci?
- Merre vagy? Az előbb még itt volt, most meg mintha a föld nyelte volna el! A vicces mosolyom, kezdett aggódóan anyáskodóvá válni.
- Jól van. Semmi gond.
Van még egészen egy teljes óránk, tengernyi időnk van, addig magamba szívok egy kis friss levegőt, egy kis éltető sugallatot az égből, egy kis halhatatlan varázst a mélyből. Oldom magam egy kosznyi meditációval, és talpam alatt lebegő talajon járhatnak a gondolataim. Erre van szükségem. És erre a fellépésre, de Laci elnyomja bennem a magabiztosságom. Most minek remegjek rajta, mit csinál?
Káromkodni kívántam, meg Lacit helyretenni. Valami azt súgta, kissé szétesett a hirtelen nagy lámpaláztól.
- András? Nem láttad Mr. Csábos fiút?
- A füléig húzta a száját, a bamba szemeivel meg úgy nézett rám, mintha karót nyelt volna.
- Aggódsz érte, anyuka?
- De cinikus vagy. Beszívtál?
- Én nem, de Laci nem kizárt.
- Csak nem te láttad el, valami fincsi kis droggal?
- Azt inkább magamnak megtartom, az ínségesebb időkre.
- Vagy a koncert utánra, nemde? Nem hinném, hogy bespájzolnád magad nélküle.
- Ma biztos szükségem lesz rá, főleg ha Laci nélkül kell színpadra állnunk.
- Miért láttad valahol?
- Hát nem is tudom.
- Te azt hiszed a játszópartnered vagyok?
- Felipe, ne fűtsd túl magad, mert még odaégsz!
- De paprikás a nyelved, elárulnád végre, hol van?
- Az ő baja, nem a tiéd, ha elmenekül a feladat elöl. Gondoltam, hogy gáz lesz a fickóval.
Odaléptem Felipe orra elé és belevájtam a szemébe a szúrós tekintetem, mérgesen felhörgettem a torkomat, és farkasszemet gyakorolva néhány másodpercig figyeltem megrezdülnek e az arcvonásai.
- Azt hiszed rögtön eldobom magam? Azt mondta bent felejtett valamit a turnébuszban, mindjárt jön. Az más kérdés, igazat mondott e. Elégedett vagy?
- Tudod András? Te vagy a gáz, hogy így beszélsz róla.
Mindenki megvan, mindenki felkészült a nagy show- ra. Azt hiszem merényletet kellett Lacival szemben elkövetnem. Meg kell keresnem. Jól nézünk ki, mint a kisiskolások a szünetben.Bújócskát játszunk, fa mögé bújunk, és jól elhahotázunk, ha megtaláljuk egymást.
- Azt mondta erősítőt kell vennie,a gyomrára. Gondolom a turnébuszban horpaszt, vagy még rosszabb.
Kezdtem kijönni a sodromból. Az öltözőn keresztül kivágtattam a hosszú folyosó hátsó kijárata felé, ami nekünk zenészeknek volt „kibúvó” a nagy rajongói tömeg akarata ellen. A nagyvárosi sportcsarnok, ugyan…egy kis tömeg elől nem menekülhetsz el, lányok kedvence….!
Botrányok hőse címre vágysz, akkor hamar arra a sorsra juthatsz, hogy az újságok címlapjára kerülsz egy kis olcsó szöveggel, ami megbélyegezheti a karriered. Mintha régi önmagam után kellett volna futnom, a szép régi idők emlékét felkavarni. Ami azt sugallta: Ha hányinger fóbia jött rám, jobb volt kidobni a taccsot, így koncert előtt…Laci, ezen túl kell esned!
A turnébusz üres volt, csak a szétszórt ruhák hevertek mindenhol, az ágyon, az ágy mellett…
Legszívesebben ráhúztam volna egy- két kortyot az ír whiskym- ből, amit az utazótáskámba rejtettem el, pont ilyen idegoldó pillanatokra…na, ne!
A táskámba nyúltam, de a Ballantines-om, nem volt ott! Na, tessék!
Érdekes lesz ez a mai fellépés!
Puff !
Az én piám lesz az oka, ha kidől itt nekem!
Meg kell találnom, nem szeretném, ha kirúgatná magát a csapatból! A rossz hírnév engem is megcsap ám!
Laci?
Hova a fenébe tudtál eltűnni egy pillanat alatt?
Emlékeim nem csaltak meg soha, én is elkövettem néhány hibát, mikor belekezdtem a szakmába. Én is oltári nagy hévvel indultam neki országnak-világnak, és aztán volt, hogy vesztesen kerültem ki mindenből. A túlhajszoltság, olyan volt számomra, mintha egy veterán cadillac száguldozott volna az államok sztrádáin, rajtam keresztül. Aztán a rock and roll dallamok súgták volna a fülembe: segítsen rajtam a drog, meg a pia, akkor jobb lesz elviselni a lámpalázat, a korán jött sikert, a hullámvölgyet, a kiégettséget. De nem lehettek túl nagy vágyaim, vagyis voltak. A kivillanó arrogancia, ebben a körben túl nagy fontossággal bírt. Nehéz volt megmaradnom, olyan embernek, amilyennek megszülettem. Nem hibáztattam Lacit, de az irány, amin elindult, inkább a háta mögé vezette őt, mint előre…
Lépteket véltem felfedezni, de közben kalandoztak a gondolataim. Kinéztem az ablakból, nem láttam senkit jönni. Hé! Egy kéz hirtelen megveregette a vállam. András! Mit keresel te itt? Árnyék a gödörből! Ne ijesztgess már!
- Mit keresnék? Ugyanazt, amit te a problémát megoldani. Vagyis: Nincs probléma.
Nem foglakozhatsz mindig vele. Én sem veled. Úgyhogy, ha nem kerül elő, az az ő problémája lesz….Különben meg, úgyis mindegy!
- Mi? Te tudod hol van? Eddig is tudtad, csak elhallgattad!
- Ja, ne csináld ezt, amikor a lányok sminkelni kezdtek, Laci teljesen kifordult önmagából, nem tetszett neki a bevadulós smink, és annyira leamortizálódott, hogy adtam neki egy kis anyagot…
- Neked teljesen elment a józan eszed? Tönkre akarod tenni?
- Ugyan már! Ne verd nagydobra a szitut. Mi is így kezdtük, az elején. A lámpaláz, hamar kiheverődik.
- Persze, te így kezdted, de én nem így fogom befejezni. Mit adtál neki?
- Bogyót. Pár szemet…
- Elvitte a whiskym, te marha! Ha ez kiderül lőttek, nekünk is.
- Még jó, hogy csak bérzenész vagyok, nem bérgyilkos, mert tuti kinyírnálak, akár rendelésre, akár csak úgy, de nem teszek neked ekkora szívességet.
- Ezt most bóknak veszem.
- Vedd aminek akarod, de most megyünk és megkeressük Lacit. – mordultam fel kissé, nem volt viccre hajló hangulatom, mint egy római gladiátor, annyi erővel rendelkeztem, de főleg lelkiekben álltam a helyzet magaslatán. Fél kézzel kihajítottam volna Andrást a buszból.
De nem kívántam a kezeimet mosni, egy rosszul felépített fazon miatt.
Nem kívántam részt venni a hülyeségeiben, de legalább világossá vált előttem, az a tény, hogy Andrásra nem számíthattam. Mert beszámíthatatlan és balhés alak. Még mindig kavargott bennem valami, ami azt sejtette, hogy hazudik. Laci nem drogos. Ha elfogadta, bevette, akkor nem jól ismerem. És jobb helyem lenne Spanyolországban. Nem vágyom cirkuszra, csak heves bulikra és legalább ez ott megvolt. Az itteni turné alatt megsínylem az álmaimat.
Ha ilyen bepörögve indul a turné, akkor mindent bele. Őrültek vagyunk, túl bohémok, azt hisszük egy szellemvilágban élhetünk és az élet egy karikacsapás, persze a puszta valóság ennél teljesen felemelőbb: olyan alakokkal kell együtt dolgoznunk, akikhez semmi közünk nem kellene, hogy legyen, de elég a szakmaiság? Vagy ez már rég kevés? Azért mert éppen az aktuális csapatommal nyúzom el az életem jórészét, törődjek is velük? Ugyan már! Laci! Ha tudnád, hogy senkinek nem kellenél a csapaton kívül, akkor mihez kezdenél?
Szóba állnál velem, ugyan már. Én sem fényeztetném magam, ha nem tudnám, hogy nem csillogok!
András meg csináljon amit akar, de téged nem viszlek a mocsokba.
Egy szempillantás alatt a táncoslányunk, Jenny is belibbent közénk. Jennyt a mai koncetre szerződtettük. Viszont most segítségre volt szükségem. Na, ne már! Mi a franc lesz a mai fellépéssel? – mordultam fel az orrom alól. Rögtön megadom magam és elmenekülök valahová pár napra, ahol egyedül a hold ismer, a felhők fölött.
- Jaj, ne zúzd már magad! Ha Lacit keresitek, akkor tudom, merre találjátok meg!
A sportcsarnok egyik biztonsági őre azt mondta, hogy egy srác, beszólt neki kifelé menet, hogy sétál egyet az Angyalka „angyalkájával” a közeli parkban és dob egy hátast a szökőkútban is, mert annyira üti a testét a forróság!
- Az angyalkáddal!? – hangzott felém kórusban a ledöbbenés és egyszerre számonkérés is, komolyan már csak egy pap hiányzott volna, aki feloldoz engem a haragom alól!
- Ja, a piádat nevezed így. Amit megfújt tőled.
- Könnyű a felfogásod cicus, hogy jöttél rá?
- Ne cseszegesd már a csajt András! Elrontod a mai koncertünket, a kedvünket- lobbantam fel hirtelen.
- Miért beszélsz többes számban? Nincs elrontva a kedvem. Sőt…! Élvezem is… – András kihozott a sodromból és kezdtem izzani mint a jól felpiszkált parázs.
- Fiúk! Hagyjátok abba. Nincs időnk szarakodni. Menjünk és keressük meg, míg nem késő!
Háromfelé szaladtunk. Bejártuk kutyafuttában a fél környéket, démoni sminkben, mire Lacira egy parkban rátaláltunk. Vagyis én rátaláltam. Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra. Egy kissé spiccesnek látszott, de egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki beszedett volna valamiféle kábítószert is. Szerintem András blöffölt és csak fel akart idegesíteni engem.
- Laci, mesélnél róla mi a fene ütött a kis agyacskádba? - kérdeztem ingerülten, kissé számon kérően az eseményeket. Ahelyett, hogy válaszolt volna, elröhögte magát és motyogni kezdett az orra alatt. Valami dal lehetett, nem igazán értettem.
-„ Egy korty isteni nedű, feloldja bennem pokoli gátlásaim,
Az ördög jéggé fagy, ha a jégkockák a whiskymből, nyelvére cseppennek.
Legyen az én nyelvem is rossz, de a whiskym nem lesz soha gonosz”
- Szent ég! – hunyorogtam, mint akinek szemébe süt a déli napfény.
- Poklok pokla! – virradt fel Andráss, úgy tűnt, jól érzi magát más hülyeségétől.
- Jesszusom! – nézett bambán Jenny is, mint egy kis megszeppent kislány.
- Muszáj isten nevét káromkodásra használnotok? – szólalt meg Laci, mint aki teljesen oké.
Persze, nem volt az.
- Jé! Megszólalt a gödörből a lyuk- csillant fel András szeme, egy pillanatra. És hozzátette:
- Gyertek vigyük vissza, koncertképes állapotba kell hoznunk kb. van még 20 percünk addig…
- Várjatok! – állítottam le a bandát, és fél kézzel az égbe löktem a jobb karomat. Hé!
- Laci, bevettél valamit még az alkohol mellé? – kíváncsiskodtam, de csak Ákost akartam az egésszel megcáfolni, hogy kitalál dolgokat.
- Mi van? Azt akarod mondani bedrogoztam-e!? Persze. Az biztos kissé részegnek tűnök, de csak egy marihuánás cigit szívtam el. Ez akkora megbocsáthatatlan bűnnek számítana?
Tudtam. A jó kis banda összejött. Andrást nem tudtam követni. A következő alkalommal pedig szereltetek rá egy nyomkövetőt…
- Nem megyünk sehova. Még nem. – játszottam a főnököt, mint akinek hatalma van a dolgozói fölött.
- Mit akarsz ezzel? – durrogott András, és közben fel s alá járt jobbra- balra, s közben a kezeit tördelte.
- Azt, hogy mit képzelsz te magadról? Beszedted a bogyókat, mi? Nem Lacinak adtad, a pirulákat. Mindig így lépsz színpadra a nagyközönség előtt? Ettől indulsz be?
- És ha igen?
Nem erre a válaszra számítottam, hanem épp az ellenkezőjére. Meg sem próbált védekezni ellenem, tőle ez szokatlan volt.
- Öld magad, de mást ne sebezz meg. - firtattam a dolgot, unottan, földbe gyökerezve. Máshol jártam: Agytekervényeimben Sevilláig futottam, egy latinos gitárestre, ahol megszüntettem minden rám rótt gátlásomat, kiéltem magamból az elvesztegetett idő réseit.
Nem akartam kiállni a tomboló tömeg elé, ma este nem. De munka az munka. Nincs mit tenni. Ha lemegy a turné, összeállítom a saját csapatom. Bizony. És abban András nagyon nem lesz benne. Kis fába szorult féreg…
- A te piád pedig engem öl meg – mosolygott Laci cinikusan, szar egy gondolat volt tőle, de annál igazabb.
- Esetleg pecséttel ne hitelesítsem írásban az imént elhangzottakat? – nézett rám Jenny a nagy kérdő szemeivel. Közben meg folyton az óráját figyelte.
András kihívóan emelte az állát az ég felé, a tekintete elmosta azt a kérdést, hogy min törheti azt a butuska agyát, de a cinikussága, mérhetetlenül lerítt a szemeiből. Látszott nem egészen a „tisztaság” árnyai suhannak el előtte. Nagy ívben megfordultam. A bódultságából felébredő Lacit pedig felhúztam a padról és dülöngéltünk ugyan, de annyi erő még szorult belém, hogy a fél vállamra felkapjam és elinduljak vele vissza a koncert helyszínére. Egy szó nélkül visszaértünk mindannyian, még maradt tíz percünk az alatt. Lacit felpofoztam a zuhany alatt egy kis hideg vízzel. Nagyjából sikerült visszapofozni a józanság állapota felé. Jenny gyors sminkje kissé elfárasztotta a whisky foltjait az arcáról. Mérges voltam. Lacira. Haragos voltam. Andrásra. A kettő fűtött, és közötte égtem. Bomba koncert lesz a mai…Piával és droggal keverve. Csak észre ne vegyék….
- Felipe, remélem egyszer tehetek veled valami jót még ebben az életben.
- Köszönöm.- mondta alantosan Laci a szerény mondókáját.
- Ebben az életben, vagy a túlvilágon, ugyan már. Nem hagyhatom, hogy a földbe tapossanak. De te se hagyd magad. Mindenesetre, most turbózd fel magad és mivel nem vagy a topon palástold a túlzott szenvedélyedet, ha érted mire gondolok…
- Persze. Fékezzek a sztrádán mikor száguldozhatnék…
Laci közben önelégülten méregette magát a tükörben. A feszülős szerkója, a bőrnacija, szétpukkasztotta az egóját. Az elvont dalszövegeit is ebben az állapotban írja, nem csoda ha érthetetlenné teszi azokat.
Nem volt kedvem firtatni a dolgokat. Laciban egy üveg whisky, Andrásban a bogyók, bennem meg semmi nem volt. Az is kezdett kiveszni. De emeljük ki: nem vagyok befolyásolható, semmi és senki által. Csak nehéz józanésszel végignéznem, milyenné is formálódik egy fiatal ember aki, nem a maga ura. Hanem az ördögé. A gonoszé, a démoné vagy akárkié, aki csak rossz lehet, aki befúrja magát a dalszövegekbe, és nem nyugszik addig még tönkre nem vág egy lelket aztán még egyet, undorító. Kezdtem felfogni András dalszövegeit. Lacit pedig gyónásra ítéltettem volna, de nem tehettem. Nem volt hozzá jogom. És nem is lesz, soha sem.
Az ég elhomályosult. A lézerfények a lábaink elé borultak, beborították a színpadot. Becsuktam a szemem, hallgattam az iszonyatosan üvöltő tömeg sikítását. Illúziók tükrében, Spanyolország küszöbére képzeltem magam, ahogy éppen fél lábbal bekúszok az országba.
Lecövekelek, mint féllábú ólomkatona és többé nem mozdulok onnan, még akkor sem, ha feléget az a magány, amit most éreztem a testem mélyén. Kinyitottam éber tekintetem. Az égen sündörgő felhők rosszalkodtak, minden erejüket arra áldozták, hogy elrontsák a mai legelső koncertünket. Nem ők voltak a rosszak, hanem az érzés, ami bennem ütött sebet, a gondolat, ami nem hagyott nyugodni, hogy a harag belém költözött. András gőgösen felém pillantotta titokzatos arcát, Laci szeme sarkából pedig egy kóbor könnycseppet véltem felfedezni. Ami talán nem volt más, csak a közelgő eső eljöttének az előétele, az Úr akarata, hogy a csúcs szabadtéri koncertünket, az emberi „nyájat” egy szorongó benti katlanba terelje. Kedvem volt hallani a sistergő szentjánosbogarak játékát. Kedvem lett volna letérdelni és azt kérni, aranypor hulljon le rám, a felhők martalékából, amit összenyomott az ezüstszínű hold. Így megszabadulhatnék a gondoktól. Király lennék, aki az alattvalóinak parancsol, a nap azon percében, mikor szórakozni vágynék, vagy híres fáraó, aki naphosszat a titokzatos szerelmével, tiltott bűnbe esve szeretkezne napokon és éjeken át. Nem értem mit keresek én itt. Meg kell szoknom: nehéz az élet. Túl nehéz ahhoz, hogy éljem is.
